Az én utam

Budapesten születtem 1969-ben.

Apai ágon mindenki hatalmas spiritualis gyogyito erővel rendelkezett a családban. A nagyapám állatokat és embereket is gyógyított. Valamit belesúgott a fülükbe, amitől meggyógyultak. Apám mozgássérülteket gyógyított. 3-4 alkalom elég volt, hogy elhagyják a tolószéket. Mivel én lettem az első lány ezen a vonalon, Apám úgy gondolta, hogy én soha nem kaphatom meg ezt a gyógyító erőt . Elsodort minket az élet egymástól, és ritka találkozásaink alkalmával nem osztott meg velem információkat erről az „átokról”, ahogy ő nevezte, csak annyit, hogy jobb, ha nem tudom meg, mit jelent ez a „sorscsapás”.

A családban ez az energia mindig valami erős lelki megrázkódtatás hatására aktiválódott. Nekem álmomban érkezett. Egész éjjel tartó küzdelemben harcoltam az árnyoldallal. Akkori hiedelem világom szerint ez a pusztító erő a Sátán alakját öltötte magára. Miután sikerült őt legyőznöm, felébredtem és tudtam, hogy valami végérvényesen megváltozott bennem és körülöttem. Nagyon erős energia áramlott a tenyeremből és minden sokkal szebbnek, élőbbnek tűnt, mint előtte. Azt gondoltam, hogy ezt az energiát kétségkívül csak attól kaphattam, akit Gondviselésnek, Teremtőnek, Istennek nevezünk, hiszen a „sötét” oldalt kellett legyőznöm érte. Mindent meg akartam tudni arról, ami történt velem, és azt, hogy hogyan használhatnám jóra a kapott energiát, ezt a képességet.

Feladtam a biztos egzisztenciámat, majd teljes figyelmemet napi szinten a keresésnek szenteltem. Innentől kezdve a felismerhetetlenségig átalakult az életem. Mestereket kerestem fel, akikről azt hallottam, hogy mélyen elszánt gyakorlók, akik már több évtizede szentelték az életüket egy-egy befelé vezető útnak, hogy árulják el valójában mi van a látszatvilág mögött. Az Igazságot kerestem. Ekkor ismertem meg gyermekem apját aki a kvantumfizika-jóga, jógafilozófia tanulmányozásában, gyakorlásában és gyakorlati alkalmazásában számít komoly szaktekintélynek. Inkább tanítómként mint férjként tekintettem rá. Elvonult életet éltünk egy tanyán ahol különböző kultúrák spirituális hagyatékait kezdtem el tanulmányozni, erős spirituális technikákat gyakoroltam, amik egyre beljebb vittek önmagamhoz, de a vágy csak fokozódott bennem, hogy meglássam, megtapasztaljam azt a valamit, amiről semmit sem tudtam, de érzem, hogy találkozóra hív. 7 év után elvesztettem a türelmemet, és úgy döntöttem 24 órát gyakorlok egy nap, csak történjen már valami átütő erejű, közvetlen megtapasztalás. Bármit tettem ébrenlétben, a figyelmemet egy mantra segítségével folyamatosan az elérendő célomon tartottam, éjszaka pedig álmomban folytattam a gyakorlást tudatos álomban. Tudatos álmodás: „Az álmodás egy fajtája, melynél az alvó személy tisztában van tudatállapotával, felismeri, hogy épp álmodik, és jártasságától függően az álom bármely elemét befolyásolhatja vagy meghatározhatja.”

Én arra használtam ezt a technikát, hogy különböző létsíkok és tudatállapotok között utazgattam. Kapcsolatot teremtettem különböző entitásokkal, választ keresve a lét nagy kérdéseire. Hamarosan eljutottam arra a pontra, ahol már nem találtam különbséget az ébrenlét és az álom között, hiszen álmomban olyan intenzív testi érzeteket éltem meg amelyek élettelibbek voltak, mint az ébrenlétiek.

Fantasztikus ízek, gyönyörű színek és olyan extázis élmények, hogy minden sejtem remegett a boldogságtól… Ébrenlétben pedig olyan események történtek meg velem, ami a racionális elme szerint nem lehetséges. Lehetőségek tárháza jelent meg, hogy milyen spirituális erőket, képességeket kaphatnék, de valami visszatartott, hogy rábólintsak. Úgy éreztem, a hatalom ára az, hogy el kell adom a lelkemet, erre pedig nagyon rossz példákat láttam a környezetemben. Az asztrálvilág egy hatalmas, szerteágazó, veszélyes labirintus, több emberrel is találkoztam életem során, akik eltévedtek, vagy bekattantak. Manapság már „szagról” felismerem, ha valaki „megragadt” egy másik létsíkon vagy alacsony tudatszintű entitásokkal szövetkezik. Ez nagyon-nagyon gyakori spirituális tanítóknál, gyógyítóknál.

Felkerestem egy sámánkutató pszichiátert, hogy vizsgáljon meg és szóljon, ha megbolondultam. Azt mondta „sámánbetegségem” van, és a valódi gyógyítóképességemet akkor fogom megkapni, ha egyedül képes leszek akaratom szerint bármikor váltogatni az ébrenléti „normális” tudatállapotot és a tudatalattiban, álomban való utazást. Semmi összemosás, átfedés, mert a különbség csak ennyi az elmebeteg és a sámán között. Ezek után álmomban már semmit sem csináltam. Kép nélküli ürességben vártam a Valóság vagy Isten megtapasztalását, közben ki-be lépkedtem álomból ébrenlétbe és vissza, hogy tudatosítsam a különbséget, de az, amire vártam nem történt meg. Nem tudtam merre menjek tovább.

Ekkor „véletlenül” találkoztam egy szúfi Mesterrel, aki alkut ajánlott. Ha befejezem az éjszakai utazásokat, még az ürességen való meditálásomat is, akkor megtapasztalhatom azt, amit keresek. Ő volt az első ember az életemben, aki számomra olyan ismeretlen eredetű minőséget árasztott magából, amivel még soha nem találkoztam azelőtt. Alázat, szerénység, határtalan szeretet, mélység és csendesség jellemezte. Bíztam benne, így belementem az „üzletbe”. Ekkor rám nézett és az elmém megszűnt működni. Csak a végtelen csend és szeretet maradt.

Otthon leültem a megszokott meditációs pózomba, és akkor végre hosszú évek törekvése után átéltem egy olyan hatalmas szeretet energiát, amit soha azelőtt. Akkor úgy éltem meg ezt a megtapasztalást, hogy Isten végre megmutatta magát. A szobát, ahol gyakoroltam ragyogó fényesség töltötte be és a Szeretet maga, csak sírni tudtam az örömtől órákon keresztül. Ezután az élmény után hónapokig összemosódott az énhatárom másokéval. Akire néztem annak a gondolatát hallottam, érzéseit éreztem. Hihetetlen volt ez a gondolatolvasás, mint a filmekben! Láttam, hogy két „hang” irányítja az embereket. Az egyik egy folyamatosan adásban lévő hangos „agygép”, amit megkérdőjelezhetetlenül valósnak fogadnak el, a másik pedig a „szív” hangja ami csak halkan sugall, így többnyire nem őt hallják meg. Észrevettem, hogy az emberek nagyon – nagyon ritkán szólnak, cselekednek a szívükből, de amikor így tesznek, akkor csodálatosak, valóságosak, és minél többször teszik ezt annál hitelesebb életet élnek. Valójában akkor ÉLNEK.

Egymással találkozni, párkapcsolódni is innen érdemes, mert itt van lehetőség egy valóságos találkozásra, egymás látására. Szív, Lélek, Otthon, Egység, Szeretet…..ahány ember annyi szóhasználat, de az ottlétben nincsenek különbségek, mert ott Egyek vagyunk, megszűnnek a szavak és a fogalomkorlátok.

Ez az én legnagyobb örömöm, látni embereket visszatérni önmagukba a szívükbe, ahol aztán minden egységbe rendeződik, pont úgy, ahogy annak lennie kell a lehető legtermészetesebben. Aztán találkoztam A Mesterrel, aki számomra a megszabadulást, megvilágosodást jelképezi.

7 évet éltem mellette Portugáliaban. Létezése, jelenléte élő bizonyítéka számomra a létforgatagból való kiszabadulás lehetőségének, ami számomra a legnagyobb dolog, ami megtörténhet egy emberrel. Bár felismertem, hogy ez itt az út vége, de engem visszahúzott a „világ”.

Ekkortájt történt, hogy egy kliensem azt mondta nekem a gyógyítás alatt, hogy ő két magas fehér alakot lát az ágy mellett, akik azt üzenik nekem, hogy nem akarnak közbeavatkozni abba, amit csinálok csak jelzik, hogy itt vannak. Először azt éreztem, hogy ezt én nem akarom hallani sem, aztán meg kellett kérnem a hölgyet, hogy cseréljunk helyet, mert nagyon rosszul vagyok, le kell feküdnöm. Egy napig feküdtem, meg sem tudtam mozdulni, utána viszont, mint egy megszállott elkezdtem geometriai formákat rajzolni, festeni, de úgy tettem, mintha mindez nem történne, mert az én hiedelemrendszerembe nem fértek bele a földönkívüliek, márpedig a rajzok alapján gyanítható volt a jelenlétük.

Aztán beteg lettem és úgy tűnt, itt hagyom ezt a létforgatagot. Éreztem, hogy a szeretetről kell valamit megtanulnom, erős tévképzetek voltak a fejemben. Többször avatkoztam be gyógyítás során a szeretteim sorsába, hogy ne kelljen meghalniuk, és cserébe felajánlottam a saját életemet, amit persze soha nem fogadtak el a másik oldalról. Aztán lassan megértettem, hogy senki sorsába nem avatkozhatok bele, nem vehetem magamra azt, és nem áldozhatom fel magamat helyettük, mert nem ez a szeretet, így hát visszaadtam a sorsukat. A felismerés után 3 héttel Édesanyám kórházba került, majd meghalt.

Én pedig itt maradtam, és még mindig élek… Rájöttem, hogy semmit sem tudok a szeretetről, csak annyit, hogy nem egy szentimentális érzés vagy egy érzelem, nem áldozathozatal, és ami a legfontosabb: minden létezés esszenciája, mozgatórugója, és még annál is több. Ekkor már évek óta dolgoztam energetikai gyógyítóként egy speciális „kihúzó” technikával amit egy kazah gyógyítótól tanultam. A klienseim mindig kérdezték, hogy mit húztam ki belőlük, mert valami nagy súly hagyta el a testüket, mindenképpen tudniuk kell, hogy pontosan mi volt az. Mondtam, hogy nem tudom, és nem is fontos, de ezt a választ nem fogadták el. Aztán valaki javasolta, hogy tanuljak meg egy technikát, hogyan kell felvenni a kapcsolatot a felsőbb énemmel, majd hogyan tegyek fel kérdéseket neki (SVT). Megtanultam, és nagyon hamar kiderült, hogy nem a felsőbb énem kommunikál velem, hanem felvette velem a kapcsolatot néhány magas intelligenciájú entitás. Azóta is eut a technikát használom, de saját entitásokkal, Guideokkal.

Ők azok, akik 3 évvel korábban jelezték, hogy itt vannak, de nem akarnak közbeavatkozni. Most azonban úgy éreztem eljött az idő, hogy elfogadjam a jelenlétüket és megtudjam, pontosan kik ők, és miért vannak itt. Elárasztottam őket kérdésekkel, aztán megkértem gyermekem apját, hogy segítsen kérdéseket feltenni, hogymegtudjam kikkel kommunikálok. Megerősített a megérzésemben, hogy nem csak amolyan kóbor entitások tréfálkoznak velem.

Eldöntöttem, hogy belemélyedek a kapcsolatfelvételbe. Az lett a végeredmény , hogy ezek az entitások igen magas tudatosság és szeretet szinten lévő lények akik valaha itt éltek az Antarktiszon amikor ott meg virágzó civilizació volt. Ugyan elhagyták a Földet több más entitással együtt akik a bolygó más területein alapítottak civilizaciót, de kapcsolatot szeretnének tartani velünk tanító szándékkal.Különösen most, mert olyan változások történnek es fognak történni ami még soha nem volt a Föld történetében, de még hasonló sem. Mi földlakók gyakorlatilag szinte semmit, de semmit nem tudunk erről. Azonnal tudtam, hogy én erről többet akarok tudni. Azt mondták hogy számomra kettő hely van a világon ahol intenzíven taníthatnak. Az egyik Antarktiszon van, a masik pedig Chile Patagóniában. Mivel az Antarktiszra nem juthattam el hosszútávú elvonulásra, maradt Patagonia.

Nyilvánvaló volt, hogy ha hiteles összekotő akarok lenni, akkor ez az utazás nem egy opció, hanem követelmény. Ezenkívül éreztem, hogy az életemnek gyökeresen kell megváltoznia ha lépést akarok tartani a fejlődéssel, de tapasztalatból tudtam, hogy ha egyedül akarok lényegi változást elérni, akkor nagy eséllyel fogom ugyanazt a rejtett mintat ismételgetni mint ami eddig megbetegített és csak elégedetlenséget szült. Meg akartam tapasztalni az életnek azt az oldalát is ami eddig csak a vágyálmaimban szerepelt. Ide tartozott a szerelmi kapcsolatoklegmagasabb szintjének megtapasztalása és annak a Szeretetnek a megtapasztalasa ami messze túlmutat a párkapcsolati szerelmeken, szereteteken, azt amit ők hivnak szeretetnek. Olyan emberekkel akartam együtt lenni akik egy minőségibb élet irányába tartanak egymást tisztelve, támogatva, megbecsülve. Többet akartam tudni a látszatvilág mögötti működésről, összefüggésekről, az igazságról. Entitásaim erre a kívánságlistámra is rábólintottak, így belekezdtem egy 2 éves elvonulásba a világ végén, egy új nyelvvel, számomra teljesen testidegen környezetben. Heroikus karakteremnek köszönhetően feltettem mindent egy lapra. Elhatároztam, hogy azt az utat követem amit az entitások javasolnak. Az elején minden, de minden amit mondtak az életem megváltoztatásával kapcsolatban ellenkezett avval ahogy én láttam akkoriban a világot, szinte egy pontban sem értettünk egyet. Az elmém ugyan sikított és ellenkezett , de igent mondtam a vezetésükre. Azóta Guideoknak hívom őket entitás helyett. Rengetegszer „vesztünk össze”, de be kell látnom, hogy már most, az életem hatalmasat változott. Nem az eddigi életem lett feljavítva, tökéletesítve, hanem olyan mintha új életet kaptam volna egy másik dimenzióban egy új világlátással, új személyiséggel, új gondolati mintákkal és a vágyaim beteljesülésével. Minőségi váltás történt, valódi paradigmaváltás.

Visszaküldtek Európába, hogy kössem őket össze azokkal az emberekkel akikben visszhangra talál a történetem, az üzenetem, akiknek kapaszkodora van szükségük az erős változások közepette. Akik már maguktól végigjárták ezt az utat azokat hozzam össze az azonos irányba tartókkal, ha úgy adódna, hogy egyedül éreznék magukat.

Az utam még mindig nem ért véget…

EDINA